Minden ember más és más, de valamiképpen mindannyiunkat kategorizálni lehet. Belekerülünk egy kalapba és ha mélyen magunkba nézünk, akkor pontosan tudjuk hová is tartozunk. Persze nem mindig valljuk be magunknak, de legtöbbször tudjuk, érezzük ha egy hasonló emberrel találkozunk. Én is csoportokra osztom az embereket amikor szereplőket válogatok a történeteimbe. Tudom, hogy erre a karakterre egy ilyen típusú figura van rendelve és ez az embertípus hozná meg a kívánt hatást. Olykor persze gyúrom őket. Több személyiségből állítom össze az ideális embert a szerepre. Azt hiszem ennyi előnye van az írónak, a rendezővel szemben. A rendező hozott anyagból dolgozik, az író meg kitalálja a karaktert, na de nem is olyan egyszerű ám ez, mert hitelesnek kell maradnia.

Sokkal nehezebb az, hogy a negatív szereplő is szimpatikus, emberi tulajdonságokat kapjon és hogy legyenek hiányosságai a pozitív szereplőknek. Ha nincs meg, mert túlságosan tökéletesre sikeredik egy figura, akkor azzal nem tudnak azonosulni az olvasók, hiszen mindenkinek vannak hibái. Így aztán szükséges, hogy a gonosz is legyen olykor ember és a bájos női karakter is lehet olykor túlontúl naív vagy talán még buta is.

Ha konkrétabban szeretnénk ezzel foglalkozni, akkor talán Áront lehetne alapul venni. Első regényem (Amíg kinyílik a szemünk) egyik főszereplője Tamássy Áron, aki egy kőgazdag családból származó nagyvállalkozó, aki kevés szeretetet kapott, ellenben még több elvárásban nevelkedett. Bizonyára nem volt könnyű a gyermekkora egy efféle családban, és nem is kapott pozitív szerepet a könyvemben sem, mégis van benne valami, ami ellenállhatatlanná teszi. Az agressziónak meg vannak a maga pszichológiai bizonyítékai, de az ő személyiségének fejlődése is szükségesnek látszik a következő részekben. Az olvasói igények fényében, mindenképpen. Halványodik a kezdeti varázsa a számos gaztett hatására amit a főszereplővel művel és még fokoztam is azzal, hogy hasonszőrű segítőtársat is kap a történetben bátyja személyében. Zsolt karakterét nem volt nehéz megalkotni, hiszen nagyon hasonló Áronhoz, tekintve, hogy testvérek bár az is kétségtelen, hogy Zsolt némileg érzékenyebb, valahogy jobban hajlik a normális irányba, mindannak ellenére, hogy ő sem egy átlagos szépfiú. A hímsovinizmus alap tétele a regénynek és azt hiszem kijelenthetem nőtársaimmal együtt, hogy bizony jelen van a hétköznapokban.  Nem könnyű megbirkózni azzal az alap tétellel, hogy te csak egy nő vagy és ha történetesen a nő jobb, erősebb, netán még okosabb is, akkor ott van vége. Belepusztulnak. Persze semmiképpen sem szeretnék általánosítani, mert vannak kivételek, de sajnos ez a tapasztalat. Ezeknek a karaktereknek a leg nehezebb olyan szerepet írni, ami némileg azért pozitív töltetű pedig nagy az elvárás ezzel kapcsolatban. Más kérdés hogy kielégítem-e az olvasó ezen vágyát. A jellemfejlődést azonban megígérem, de még annyi de annyi tapasztalat jön Zsoltnak és Áronnak hogy talán a motiváció is felszínre kerül és az olvasó átértékel és talán már nem is várja el tőlem a happy end-et.