Olvass bele a Birtoklás-trilógia második részébe. Amíg kijutunk a fényre
2017. június 07. írta: Mira Sabo

Olvass bele a Birtoklás-trilógia második részébe. Amíg kijutunk a fényre

birtoklas_2a.jpg"– Induljunk, uram! A bátyja már kétszer telefonált – morogta György, miközben kinyitotta előttem az ajtót. – Higgadj le! Már itt vagyunk. Azzal foglalkozz inkább, hogy minden rendben menjen. Ne felejtsd el, hogy Szófia is itt van. György nem merte tovább hergelni csak bólogatott bőszen, és a verejtékes homlokát törülgette. A nyakán kidudorodó erek jelezték, hogy mennyire ideges, ami rá aztán igazán nem volt jellemző. Ezen a napon értettem meg, mekkora hatalma van a férjemnek, ekkor fogtam fel, hogy mibe kerültem általa, és hogy kicsoda is valójában. Bevallom, addig csak a felszínt kapargattam vele kapcsolatban, s most kínált egy alkalmat az élet arra, hogy mindent megértsek s mérlegeljek is.

Állandó kérdéseimmel gyötörtem egész úton. Beleunva feltekerte a rádión a hangerőt. A 30 Seconds To Mars nevű rockbandától a Hurricane-t hallgatta. Megsértődve karba tettem a kezem, és elfordultam. Tibor és György vitt el minket egy harmadik kerületi építkezésre, eléggé eldugott helyen egy félkész emeletes raktárhoz. Amikor a szürkületben kiszálltunk, tíz vagy talán tizenöt ember várt minket, és némelyiknek puskája is volt. Amikor begurultunk a bejárat elé, feltűnt, ahogy pásztázzák a környező épületek tetejét, és minden neszre felfigyelve óvtak minket valamitől… Áron eleinte mosolyogva bámulta az arcom, aztán a karomnál fogva gyakorlatilag kihúzott a kocsiból. – Elképesztő, mennyire szórakozott tudsz lenni, szívem. Próbálj lépést tartani velem! – mondta, majd hozzátett még valamit. – Persze csak egy nő engedheti meg magának, hogy önfeledt legyen. Egy férfinak mindig észnél kell lennie. Jól mondom, uraim? – nézett körül, ki ismeri fel a mondatot A Keresztapából. Aggódva kapkodtam a fejem, miközben az egyik nagydarab fickó a ruhájára erősített mikrofonba beszélt.
– Megjöttek. Bemegyünk.
– Kik ezek? – suttogtam, és mint egy balerina, tipegtem mellette. Hogy a fenébe választhattam ilyen cipőt?!
– Nekem dolgoznak. Jól képzettek, ne aggódj, majdnem mind a Specnaz tagja volt. Nincs félnivalód. De most már szedd a lábad! – szólt rám, és még mindig a karomnál fogva húzott magával. Mi a franc az a Specnaz?
– Mióta? – kérdeztem alig hallható hangon.
– Évszázadok óta.
– Akkor én miért nem találkoztam velük még soha? Miért van puskájuk? A francba, feltűnt, hogy milyen cipő van a lábamon? Ne rángass már! – vágtam oda, amire ő szikrázó szemmel rám nézett.
– Elég a kérdésekből, tündérem, vegyél vissza a stílusodból, mert elverem a segged. Főleg itt!
– Főleg itt? Miért, mi van itt? A popsimra simította a kezét és büntetésképpen – a felesleges locsogásért, vagy csak az emberei előtti színjáték kedvéért – lazán ráhúzott egy jó erőset. Tolt maga előtt, be az épületbe. Némelyikük a fejét biccentette felém, mások köszöntek nekem nagyon illedelmesen. Igen jó érzés volt, látszott mekkora tekintélye van a férjemnek. Úgy tűnt, ismernek engem, de én sosem láttam ezeket a nagyon markáns, láthatóan nem magyar származású arcokat. Elgondolkodtam. Amikor elraboltak, a szememen kendő feszült, szóval nem láthattam őket, bár bizonyára ott voltak. De akkor szégyenkezve lehajtottam a fejem, ahogy felelevenítettem magamban azt a napot: ők mind láttak melltartó nélkül, bugyiban. A francba… A francba... " 

Mira Sabo - Amíg kijutunka  fényre

A bejegyzés trackback címe:

https://mirasabo.blog.hu/api/trackback/id/tr6112575283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása