Számtalan interakció érkezett ebben az évben, lényegében több is mint kellet volna. Szeretek kívánni és még jobban szeretem, ha be is teljesülnek. Például évekkel ezelőtt azt kívántam, bárcsak sikeres lenne már az első regényem. Nehezen viselem a kudarcot gondoltam megkímélem magam. Jó mélyen kívántam, egy nagyon határozott sóhajtás volt. Jól kell kívánni, ahogy azt mindig mondom. Akkor ott jól kívántam, mert az első regényem fantasztikusan indult és aztán a többi meg már ment magától. Nagyon inspiráló, ha jönnek a visszajelzések az íróknak és megjegyzem nem könnyű nekünk. A könyves közösségi oldalakon rengeteg olyan olvasó van, aki igazán kegyetlen az értékelésekkel és azzal takaróznak, hogy ha ezt akarod csinálni ki kell bírni a negatív kritikát. Tévednek!!! Még pedig azért mert a legtöbb író művészlélek és kevésbé realista inkább a föld fölött jár és kicsit talán varázsló is, már a szó átvitt értelmében. Ők nehezen viselik azt, ha lehúzzák azt amin annyit dolgoztak, sokkal átgondoltabban kellene építő kritikát intézni feléjük. Én nem sorolom magam közéjük, én egy kőszikla vagyok, akibe már sok mindenkinek beletört a bicskája, csorbult ki a kése, és csorgott le rajta a könnye. Ahhoz már túl sokat koptattam magam, hogy éles sebet ejtsek, de én az átlagnál jobban bírom a kemény szavakat. Viszont az írók többsége nem ilyen és őszintén sajnálom őket, amikor egy-egy magyar regényre fájdalmas kritikákat kapnak. Mert hát gondoljunk csak bele, ha már eljutott egy kiadóba ott egy-két szerkesztő elolvasta és kijavította, majd betördelték és papírformát is kapott annyira rossz azért még sem lehet. Meg aztán ki vagyok én ahhoz, vagy kik vagytok ti, hogy megmondjátok mi a jó. Valószínűleg sosem születtek volna meg a nagy alkotások a múltban, ha Van Gogh vagy Picasso megfutamodik holmi arra tévedő avatatlan szemétől. Nem nem akkor sosem lett volna belőle az, ami. Vastagabb bőrt kell növeszteni. Én is megkapom azt a kritikát, hogy túl sok a trágár szó a regényeimhez. Már, mint mihez képest? Az ő, vagy az én értékrendemhez képest, esetleg a szélesen elfogadott normákhoz képest? Akarok én a szélesen elfogadott normákhoz igazodni? Mennyire lenne hiteles a történetem, ha csodaszép körmondatokkal írnánk le egy olyan jelenetet, ahol egy székhez van kötözve a főszereplő, meztelenül. Vagy amikor megerőszakolnak egy nőt és ezt részletesen elolvashatja az olvasó. Mit gondoltok, meg lehet élni egy ilyen jelenetet anélkül, hogy ki ne csúszna a szánkon egy b@ssza meg, vagy kurv@ élet... Na igen. Erre mondják, hogy persze mert ilyen jelenet nincs. Szeretem a realitást, azt, ami valóságos. Lenyűgöznek a kitalált világok, de hogy írjak is ilyet. Nem tudom... Szeretem azt, ami kézzel fogható, aminek szaga van, amit már-már átélünk. Ezért írok ebben a stílusban. Ha a 19. században éltem volna akkor bizonyára az lett volna a realitás. Úhhh miért nem ott születtem?! Bár akkor mára már talán elfelejtettetek volna. Az a stílus amit én képviselek nyilván valóan ponyva és erotikus is, ami eleve megpecsételi sokak szemében. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy amiben egyetlen oldalnyi erotikus jelenet van az már erotikus kategóriába esik, akkor is ha amúgy 600 másik oldal is ott van körülötte. Mondanám, hogy zavarnak a címkék és bélyegek, amiket ráaggatnak az írásaimra, de nem. Nem zavar, sőt tulajdonképpen reklámot csinál, mert kíváncsivá teszi az embereket az, amiről oly sokan beszélnek. Ilyen világban élünk. Arról nem is beszélve, hogy (elavult)demokráciánkban mindent lehet, ami nem tilos. Ergo nem tilos úgy megfogalmazni egy párbeszédet, ahogy az életben is halljuk. Talán nem tökéletes, talán nem mindig olyan, amit elvárnátok, de az tény hogy valóságos és ez így is marad.